Szedd magad

Gyümölcsök: cseresznye, meggy, fekete és piros ribizli, sárgabarack, ŐSZIBARACK, szilva, körte, bodza, dió. Gyümölcsös a Dunakanyarban Szobon, Budapesttől 50 km-re.

Az őszibarack rendszertanilag a rózsafélék (Rosaceae) családjába, azon belül pedig a szilvafélék (Prunoideae) alcsaládjába tartozik.

Az őszibarack botanikai nevei: Persica vulgaris MILL, Amygdalus persica L., Prunus persica L., BATSCH

Mint ahogy botanikai nevei is mutatják, sokáig azt hitték, hogy Perzsia a hazája, azonban kutatások bebizonyították, hogy mint sok minden másnak, az őszibaracknak is Kína az őshazája, ott található a géncentruma is.

Az őszibarack terméshéja lehet molyhos, ezt hívjuk őszibaracknak, illetve kopasz, ezt pedig kopasz baracknak vagy nektarinnak (angol eredetű elnevezés).

A nektarinokról sokan hiszik, hogy szilva vagy ringló keresztezése őszibarackkal, illetve volt olyan vendégünk is, aki azt mondta, hogy fél a nektarintól, mert szerinte GMO-k, azaz génmanipuláció termékei. Egyik sem igaz, már időszámításunk előttről is vannak utalások a kopasz barackra, amely minden valószínűség szerint a molyhos őszibarack rügymutációjaként jelent meg. A mi ültetvényünkben is előfordul időnként, hogy némely fa egy-egy ágán lényegesen kevésbé szőrözött barackok vannak, mint a többi ágon.

                   oszi_2.jpg

Őszi-e az őszibarack?

Nem, határozottan nem, más nyelven nem is szerepel a nevében az őszi jelző. Tőlünk lényegesen Délebbre fekvő termőterületeken már májusban, sőt néhány fajta már április végén szüretelhető.

oszi_piros.jpg

oszi_piros_2.jpg

Termesztése

Az őszibarack az egyik legigényesebb, legnehezebben termeszthető gyümölcsfaj. Amennyiben saját kiskertjében szeretne őszibarackot termeszteni, válasszon edzett, betegségeknek ellenállóbb fajtát. Ilyen pl. a magyar Mariska, amelyik gombabetegségeknek ellenálló, jó ízű, fehérhúsú fajta.

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 311
Tegnapi: 345
Heti: 1 558
Havi: 4 865
Össz.: 99 522

Látogatottság növelés
Oldal: őszibarack kisokos
Szedd magad - © 2008 - 2012 - szeddmagad.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:

     


X

Megtalálta? Keresse itt!